időben a jövőért
A Világbank már 1996-ban megkondította a vészharangot. Látták, hogy a magyar nyugdíjrendszer egy “össztársadalmi pilótajáték”. 
Ma már mindenki tudja, még ha elhinni nem is akarja, hogy a jelenleg fennálló rendszer tarthatatlan. 
A mai nyugdíjasok is biztosak voltak benne, hogy a nyugdíjukból majd tisztességesen meg tudnak élni. Ám őket nem figyelmeztette senki, hogy nem így lesz. 
Mi ezt már nem mondhatjuk el magunkról. A jogszabály, amely megreformálja a magyar nyugdíjrendszert 1997-ben megszületett, érvényes, és 2013-tól hatályos. 
Nyilvánosan mintegy 25 éve tanulmányozható.
Akkor miért nem tudunk róla?

Íme a tények:

2025-re Magyarország lakossága csaknem 8 %-kal lesz kevesebb, miközben a 65 év felettiek száma 40 %-kal megnő.

A mostani felosztó-kirovó rendszer már csődben van. A felosztó-kirovó rendszer úgy működik, hogy az adott hónap 12. napjáig a dolgozóktól befolyó nyugdíjjárulékokat fizetik ki a nyugdíjasoknak a hónap végig. A kasszába egyre kevesebb pénz folyik be, amit egyre több ember között kell szétosztani.
A legnagyobb gond, hogy a probléma már évtizedek óta ismert, és azóta senki nem tett semmit. Magyarországon nincs hajlandóság arra, hogy a jelenlegi, összeomlás szélén álló rendszert megváltoztassák.

Mert ez egy hálátlan feladat.

Hozzányúlni a legszélesebb választóréteget képviselő nyugdíjasokhoz, és az ő ellátásukhoz óriási rizikó.

Ezért: milyen megoldást találtak ki erre a politikusok? NYUGDÍJREFORM a nyugdíjkorhatár felemelésével, és a nyugdíjak számítási-indexálási módjának megváltoztatásával.

Ezek a változások mindenkinek az életébe, nagyon-nagyon beletaposnak. Ne hessegesd el a gondolatot, Neked is!

Te is egyre idősebb leszel.

Ki fog gondoskodni Rólad?

Ugye nem akarsz 70-80 éves korodban is dolgozni?

Nos. Hogyan is gondolkodnak a politikusok?
Mindegyikük imád olyan dolgokat csinálni, amivel a választópolgárok kedvében járhat, pl. autópályát átadni, kórházat avatni, és pénzt osztani és nyugdíjat emelni. És ez utóbbi különösen a politikusok kedvence!
Ennek oka a következő: öregszik a társadalom és ennek egyik következménye, hogy egyre több idős választópolgár van. A politikusok – ha nyerni akarnak a választásokon –, akkor elsősorban nekik kívánnak kedvezni, hiszen ők sokan vannak.

Jó ideje azonban nagy baj van: elfogyott a pénz az államkasszából, és nem igazán lehet nyugdíjat emelni, sőt csökkenteni kellene az egyensúly érdekében.
Mit léphet ilyenkor egy politikus? Például megtehetné, hogy kiáll és közli: elfogyott a pénz, holnaptól „x” százalékkal csökkentjük mindenkinek a nyugdíját. Ebben az esetben bevállalná a biztos bukást a legközelebbi választáson. Szerint megteszi??? … … Eddig se tette meg.
Így aztán ez a megoldás dugába dőlt.

Mi egyéb járhat akkor a  fejükben? Mit lehet tenni, hogy a pénz is megmaradjon, és ne lincseljék meg a nyugdíjasok sem?
Az alapvető gondolkodásmód a következő: minél több szavazó kedvében járni. A mostani nyugdíjasok sokan vannak, de a következő években nyugdíjba menők kevesen. Tehát verjük el a port rajtuk, akik majd később mennek nyugdíjba.

Hogyan? Milyen lehetőségek vannak arra, hogy a nyugdíjköltségeket lefaragják?

1. Felemelik a nyugdíjkorhatárt.

Ez egy zseniális megoldás. Mit jósol a Magyar Nemzeti Bank egyik kiváló tanulmánya a ma élőknek, mikor mehetnek nyugdíjba?

Ha valaki 1949 után született, akkor 63 éves korában,

ha 1950 után született 64,

ha 1955 után 65,

ha 1959 után 66,

ha 1967 után 67,

ha 1972 után 68,

ha 1981 után 69,

ha 1990 után 70, és

ha 1999 után, akkor 71 éves korában mehet nyugdíjba. Ahogy nő az átlagos életkor, úgy emelik a nyugdíjkorhatárt.

És ha az átlagéletkor 100 év lesz, akkor 98 évre emelik a nyugdíjkorhatárt? Micsoda távlatok! Van azért egy nagy kedvezmény: ha Te nő vagy, akkor átlag egy évvel korábban nyugdíjba mehetsz, – egyelőre. Illetve megteheted ezt meghatározott igazolt szolgálati idő után.

2. Csökkentik az összeget.

Az eredeti elgondolás szerint azoknak, akik most nyugdíjasok azoknak nem csökkentik a járandóságot. Ám akinek nem sikerült 2012-ben nyugdíjba mennie, az már belekóstolhatott a “feketelevesbe”.

Az első ízelítőket ők már megkapták. A szomorú az, hogy ezeknek az embereknek esélyük sem volt arra, hogy saját nyugdíjat építsenek fel maguknak.
És mi a helyzet azokkal, akik 2012. december 31. után, az új nyugdíjrendszer szerint mennek nyugdíjba?

Mekkora lesz ekkor a nyugdíj?

Egy másik kiváló MNB-tanulmány szerint a minimum nyugdíj 100 euró körül várható.  Mennyi lesz ez reálértéken? Mire lesz elég? Ezt kapják azok, akik minimálbéren dolgozták végig az életüket. Ma Magyarországon ez kb. 1,5-1,8 millió ember.

Ja, hogy köztük vannak olyanok is, akik kaptak zsebbe is pénzt? Nyugdíjszempontból ugyanabban a helyzetben vannak. A „zsebpénz” után nem jár nyugdíj. Abból el kellet volna indítani egy nyugdíjprogramot.

3. Regresszíven adják.

A  mostani nyugdíjasokhoz képest a következő években nyugdíjba menők száma csekély, ezért őket nyugodtan ki lehet nyuvasztani.

Sőt a nagy jövedelemmel nyugdíjba vonulók száma még kevesebb.

Így őket még fokozottabban kiszipolyozhatják. 

Az utolsó jövedelmed arányában az alábbi nyugdíjra számíthatsz:

Be nem jelentett jövedelmek esetén

0 %

Átlag körüli jövedelem

40 %

Átlag jövedelem duplája

30 %

Átlag jövedelem háromszorosa

25 %

Az átlagjövedelem háromszorosa feletti jövedelemrész után várhatóan már nem kapsz nyugdíjat. Merthogy járni jár, de nem jut!

A gazdagság relatív dolog, no de ennyire?! Innentől kezdve senki másra nem számíthatunk, csak magunkra.

Egyetlen megoldás maradt: az öngondoskodás, a saját pénzügyi stratégia kidolgozása!”

Időben kell elkezdenünk takarékoskodni, mert csak saját magunkra számíthatunk a jövőben.
Aki ma nem tesz félre, később meg fogja bánni.
Minél korábban kezdünk félretenni, annál kevesebbről kell lemondanunk havonta, és annál nagyobb lesz a tőke, amely majd nyugdíj-kiegészítésként szolgálhat.
A magyar társadalom rendkívül “alulbiztosított”, nincs felkészülve a nyugdíjas évekre.
Pedig számtalan jele van annak, hogy az állami rendszer nem tudja majd kielégíteni az igényt, és abban is tévhitben vagyunk, hogy hány évet töltünk nyugdíjban.
Azok a nők, akik elérték a hatvanöt éves kort, a statisztikák szerint 25, a férfiak pedig 18 évet élnek, ráadásul nyugdíjas éveik alatt jelentős időt töltenek betegségben.
Egy 35 éves embernek még nagyon távolinak tűnik a nyugdíj, de ha 10 éven belül nem kezd el félretenni ilyen céllal, esetleg késő lesz.
Alapszabály: Minden nettó bevétel 10 %-át el kell kezdeni félrerakni és az így felhalmozott összeget dolgoztatni kell.
Senki nem vághat neki a jövőnek tőkejövedelem nélkül.
Kötelező kihasználni, hogy a világ valamely régiója vagy szektora mindig fejlődni fog, és abból nyereséget lehet realizálni.
Mindig van olyan régió és szektor, ami fejlődik! Ne hagyd, hogy elmenjen melletted a kapitalizmus.
Ha nem lépsz most, akkor azt az időt, ami elmúlik, már elbukod!
Úgy, hogy soha többé nem tudod behozni!

Foglalkoztatnak, érdekelnek az alábbi kérdések?

Belegondoltál már abba, hogy lesz-e nyugdíjad, és főleg, hogy mennyi?

Ha belekezdesz, az vagyoni érték vagy pénzérték legyen?

Tudod azt, hogy a nyugdíjat szinte mindenki megéri?

És ekkor kezdődik az élet 1/3-a!

Tudod azt, hogy mikor, milyen feltételekkel mehetsz nyugdíjba?

Netán tudod azt, hogy mikor akarsz nyugdíjba menni?

Lesz-e egyáltalán nyugdíjad?

Ha igen mennyi?

Hogyan fogsz kijönni belőle?

Hogyan fogod-akarod tölteni a nyugdíjas éveidet?

A nyugdíjat meg kell oldani, mert az állami nyugdíjban bízni: hazárdjáték.

 

Szeretnél erről, a saját számaidról, lehetőségeidről elbeszélgetni?

Szeretnél a tippeken túl konkrét, személyre szóló megvalósítást?

Fontos ez Neked?

Beszélgessünk erről, Rólad!

dusik andrea

Dusik Andrea vagyok

Amit egy nő igazán akar, azt mindig el is éri. Amit igazán birtokolni szeretne, azt meg is szerzi.

Korunkban ez annyit változott, hogy ezen az „akarom-listán” az első helyre a nőknek – Neked is- a saját vagyon megteremtését kell tenniük.

Minél többen és minél előbb ismerjük fel az önálló vagyonteremtés szükségességét, annál magabiztosabban élhetjük meg jelenünket, tervezhetünk, és vághatunk neki a jövőnek.

Mert Te is akkor leszel szabad, ha van saját szobád és saját pénztárcád.

Ehhez adok Neked praktikus mit-és-hogyan ötleteket.

Minden forint fontos, minden pici félretett összeg nagy segítséget jelent a nyugdíjas évek alatt biztosan felmerülő szükségletek fedezésénél!

Ne késlekedj, határozd el magad és kérj időpontot egy kötelezettségmentes konzultációra, ahol feltérképezzük a pénzügyeidet, meghatározzuk a céljaidat és lehetőségeidet, valamint kialakítjuk a stratégiádat, ahol számos pénzügyi konstrukciót számításba veszünk.

Élj a lehetőséggel még ma és lépj velem kapcsolatba itt:

Miért jó Neked egy személyes konzultáció?

Egy beszélgetés során fel tudjuk mérni a személyes pénzügyi helyzetedet és igényeidet, illetve át tuduk nézni a jelenlegi befektetéseidet, megtakarításaidat, biztosításaidat. Az ennek kapcsán felmerülő esetleges problémák megoldásához pedig szakértői segítséget kapsz.

Nincsenek befektetéseim, nem értek a pénzhez, miért jó ez nekem? -gondolhatod
Pénzügyei mindenkinek vannak, azonban a személyes pénzügyek továbbra is tabutémának számítanak itthon.
Az orvosok azt mondják időnként az egészséges emberek is menjenek el ellenőrzésre, mert sok betegségnél mire a tünetek megjelennek már nagy a baj.
Mi ugyanígy dolgozunk. Külső szakértőként átnézzük a pénzügyeidet, és felismerjük az esetleges problémákat már akkor, amikor Te még nem is tudsz róluk.
Ha súlyos problémát nem is, csiszolnivalót a legtöbbször találunk.

Add meg az adataidat, és a lehető leghamarabb felveszem Veled a kapcsolatot, hogy időpontot egyeztessünk egy személyes beszélgetésre!

A konzultáción megalapozzuk a nyugodt és gazdag nyugdíjas éveidet, és közösen kialakítjuk a személyes pénzügyi stratégiádat a biztos gyarapodáshoz.

A személyes megbeszélés díjtalan és egyik fél részéről sem jelent semmilyen elkötelezettséget.